szerdán szakítottam vele, s már csütörtökön szuper társaságom volt. Egyik tornás/barátnős...:) magyarul: csóró szerencsétlen sorstársam...talán...bölcsül. na jól látja a dolgait, a gödör legaljáról kezd kikapaszködni (ütötték, alázták szóban, tettben, rokon, szülő, férj. gyerekeit is. kidobták, nem segítettek, anyagilag földre nyomták....szóval...nagyon nehéz)
ja. innen jött fel.
Pénteken pedig T várt a szállón, a szobájában. Beszélni akart velem, elaltatni a lelki furiját. Hát megesett rajta a szívem, és elmagyaráztam, amit leírtam itt korábban. Viszont szüksége van rám, a biztatásomra, hogy kikeveredjen a szarból, amiben van. Mondjuk én is jobban bele látok már a családjába. Igazán nehéz lehet egy depressziós emberrel együtt élni, aki folyamatosan meg akar felelni a külső elvárásoknak, és nem őszinte magához, másokhoz. hm... mindenesetre estére és másnap is .... klassz volt együtt:), de az a ....szeretet, vagy .... kötődés, ami bennem volt hétfőn, azt megint kinyírta ezzel a "adok még egy esélyt az asszonynak " szöveggel.
Közben ugye én a P cégnél kezdtem tavaly 2.-n, s eljöttem 2 hó után a közszférába. sorra rugják ki egyébként az embereket onnan, most már nem bánom. akkor nagyon bántam.
ma tornáztam jó sokat, a hátizmaim,nyakam, a combzsirok, derék, fenék..jaj
na meg a szivem, mama, az hogy idősgondozónak kéne mennem külföldre..jaj....egy pár, társ, család, gyerek, lakás...istenem..a szemem...hm....:)
